BELÉPÉS
Regisztráció | Jelszó emlékeztető

Ausztria, én így szeretem!

2011-01-16 12:02:37

Megosztás

by kgy

Epilógus

Bennem van már egy ideje a szálka, de úgy gondoltam nem hozom szóba a dolgot, de osztrák túránk kapcsán sajátos aktualitást kapott két, nemrég a Bárban lezajlott kóstoló. Pár hete személyesen volt szerencsém végighallgatni hazánk egyik neves borászát, amint a rizling kóstoló után hosszan és hevesen ócsárolta Robert Weil, Dr. Loosen, vagy épp Prager rizlingjeit, mondván meg se közelítik, amit mi tudunk (mondjuk ebben éppenséggel igaza is van). Egy héttel korábban pedig a villányi hegyközség prominensei titulálták Moric 2006-os Neckenmarkt kékfrankosát vékonyka, savanyú asztali bornak (hasonló kritika érte egyébként Ráspi 2006-os Mátéját is) és felháborodva kérték rajtam számon az ikonikus nagy villányi borok hiányát. Öveket becsatolni, innen indulunk...

Ausztria

A napokban „elpé” kolléga beszámolt ausztriai gyorsvizitünkről, no comment, valóban minden pont olyan szép és jó volt, ahogy azt megírta. A téma kapcsán van azonban valami, ami nem hagy nyugodni valahányszor osztrák borásszal, borral találkozom.

No nem valamiféle osztrák titkot keresek a kiváló és nemzetközileg is egyre sikeresebb borok mögött, az osztrák út ismert, jobb helyeken egyenesen kötelező olvasmány, szakirodalom. Ugyan Ausztria borai sokáig tényleg a „the worlds best-kept secret” zászló alatt hajóztak, mára nem kérdés, révbe értek és a titok nem titok többé. Az előretolt ék szerepében Wachau hamar meghódította London, New York, Tokió és a fél világ vezető éttermeit, majd Moric-ék 2006-os Neckenmarkt kékfrankosa mögött masírozva Burgenland vörösei is csatlakoztak a diadalmenethez (a Kracher fémjelezte TBA mozgalomról, vagy Velich-ék chardonnayiról ne is essék akkor szó).

A siker mögötti tényezőkről sokan, sok helyütt írtak már, így én egyetlen nem elhanyagolható elemet hoznék most ide, az embert, pontosabban annak kapcsolatát a világgal, mások munkásságával.

Meggyőződésem, hogy az „Az vagy, amit megeszel!” örökigazság logikáján, az  „Az vagy (borban), amit eddig megittál” közhely is védhető. Az általunk eddig kóstolt borok összessége jelöli ki ugyanis annak a képzeletbeli térképnek a határait, amelyen mozogni, kóstolni, értékelni, hova tovább újat alkotni tudunk. Minél több és minél hitelesebb referencia-pontokat találunk magunknak, annál biztosabban és pontosabban tudjuk belőni egy új élmény valódi értékét. Valószínűleg így van ez egyébként megannyi más mesterséggel is, egy séf, egy filmrendező, egy zeneszerző, mind-mind a nagy elődök műveiből építik fel magukat, az onnan összegyűjtött, megrágott és saját arcukra alakított „értékekből” kreálnak valami újat. Tanulni kell bizony, tanulni, tanulni, tanulni (by V.I.L.) és abból amit magunkévá teszünk, abból valami újat építeni.

És ezzel már el is érkeztünk mostani kóstolónkhoz, pontosabban nem is a miénkhez, hanem néhány burgenlandi borászéhoz. Kezdődött minden Deuchkreutz-on, az impozáns, minden kompromisszum nélküli design láttán, azon igazából meg se lepődtünk, hogy Kirnbauerék nem csak a hordóikat veszik ugyanott, ahol a Ch. Petrus, vagy a Ch. Margaux, de előbbiek borait is betéve ismerik. Érlelő pincéjük végében egy trezorban nem csak saját évjáratos boraikat őrzik, de egy sok borkedvelő számára irigylése méltó borgyűjteményt is a világ vezető tételeiből Európától az újvilágig.

Másnap jött az újabb lecke. A gols-i ifi, Claus Preisinger kóstolótermébe lépve impozáns palacksorba ütköztünk. Néhány komoly évjáratos Champagne társaságában Burgundia teljes élvonala kacsingatott le ránk a polcokról. Mint házigazdánktól megtudtuk, 6-8 helybeli borász kolléga minden két hétben összeül kóstolni, vagy ahogy ő mondta: tanulni. Összeadják a kóstolóra szánt pénzt, melyből Burgundia (aki kicsit elmélyül a gols-i gondolat- és ízvilágban, hamar belátja, hogy a témaválasztás nem véletlen. - Burgenland or Burgundy?) krémjéből, onnan is a legjobb évjáratokból választanak egy-két palackot. Utánaolvasnak, kérdezősködnek, kóstolnak, vitatkoznak és mindenki hazaviszi a maga tapasztalatát az estéből, majd igyekszik nem elfelejteni, amikor legközelebb szőlőben jár, vagy épp bort készít. (Az így fennmaradó „páros heteken” pedig egymás és más helybeli termelők borait kóstolják vakon, csak hogy lássák, ki merre.)

Preisingeréktől egyenesen (na jó, két másik Nittnaus érintésével) Anita Nittnaus-hoz vezetett utunk, ahol túlzás nélkül leesett az állunk. Petrus ’55, ’57, 82, Mouton-Rothschild ’73, ’75, ’81, ’82, ’89, ’90, ’00, Lafite , ’82, ’89, ’90, ’96, ’00, Cheval Blanc ’55, ’90, ’00, Le Pin ’89, ’90, ’00, DRC ’85, ’90, ’95, PJA La Chapelle ’89, ’90, Vega Sicilia, Pesquera, Roda Cirsion, Pingus, Masseto, Sassicaia, Opus One, és közel száz (!) ultra-klasszis tétel...

Házigazdánktól megtudtuk, e palackok mind hasonló okból kerültek a polcra (és előbb csapra), mint Preisingeréknél, bizony ők is tanulni vették őket... „jobb mint a könyv” mondta Nittnaus és ezzel tényleg nehéz vitatkozni. Tanulni márpedig mindenkitől lehet, így az impozáns társaságban meglepetésünkre ráakadtunk pár hazai palackra is: Légli, Tiffán, Vesztergombi és Gere Attila boraira. ”Érdekes borok voltak, jó volt megkóstolni őket.” – hangzott Hans Nittnaus komoly válasza kissé csodálkozó kérdésünkre, majd gyorsan hozzátette, hogy a palackok pedig nem ám dicsekvésből kerültek ki a polcra, hanem, hogy nehogy elfelejtsék (ők), hol vannak és hova tartanak.

A fent említett hazai vonatkozás kapcsán álljunk itt meg egy szóra. Nem először vált ugyanis nyilvánvalóvá, hogy az osztrák borászok milyen mértékben képben vannak a magyar borokkal kapcsolatban. Az hogy Ráspi és a soproniak boraival már találkoztak szinte természetes, de amikor Velich-éknél (értsd még Moric!) minden kérdés nélkül ők hozták fel Losonci Bálint Gereg-jét, akkor nálam is elakadt a tű, egyben rettenetesen büszke voltam. Rá. Kíváncsi lennék egy fordított felmérésre!

Még egy lényegi kitétel: a kibontott bor persze önmagában nem változtat meg semmit, a nagy kérdés, hogy abból mi ragad meg, mi válik ízlésünk részévé (vérré), meglátjuk-e benne az értéket, tanulunk-e mások hibáiból, vagy sem. Ha úgy nézünk szembe a pohárral, hogy úgy sem tudnak jobbat, mint mi, akkor talán tényleg kár is az egész.

Negatív itthoni példákat ugyebár már mondtam, álljon itt akkor a másik oldal is. A mai napig különösen kedves bizsergés fog el, ha arra gondolok, hogy hány neves borász keresett meg minket a Borfesztiválon, hogy hallották, nálunk kóstolható a Felton Road Pinot Noir-ja és ha lehet, szeretnék megkóstolni. Örült a szívem és büszke voltam hazánk e borászaira (már elnézést, hogy én, innen, de tényleg), hogy szinte kivétel nélkül azt tudták mondani, hogy csodálatos, nagyszerű, van mit tanulni belőle, de jó lenne egyszer ilyet. Állítom, nekik... így... van is rá esélyük.

A másik a már említett Losonci Bálint példája, aki eddig valamennyi tematikus kóstolónkra felautózott Budapestre, hogy a legnagyobb tisztelettel és örömmel kóstolja végig a pinot, sauvignon blanc, kékfrankos, vagy épp a rizling sort. Kóstolt és folyamatosan kérdezett, kérdezett és kérdezett, hogy alig (és sokszor egyáltalán nem) tudtunk válaszolni. Kóstolt és messziről látszott rajta, hogy minden kortyot felhasznál, hogy több legyen általa... respect!

Végezetül az első, várható ellenérveknek rögtön elibe is mennék. Mindez, amiről itt szó volt, elsősorban nem pénz kérdése. A hazai bor átlagos minőségét szemlélve nagyon úgy tűnik, nekünk egyelőre nem kell feltétlenül premier grand cru classé ahhoz, hogy tanulhassunk belőle...  tessék hát levetkőzni az előítéleteket, leszállni a magas lóról és odafigyelni Spanyolország, Olaszország, vagy akár Ausztria 10-15€-s boraira, van mit tanulni. Ha pedig figyelmesen és sokat kóstolunk, azt vesszük észre, hogy a magyar bort egyre többre tartjuk majd azáltal, hogy egy hiteles, nemzetközileg mértékadó térképen tehetjük előkelő pozícióba.

Mi ezt tesszük nap mint nap, és ki tudja, hátha a végén jutunk valahova....

 

Vissza a bloghoz >

Hozzászólások

Borguru, 2011-01-17 15:07:29

A kevélység, a tahóság, a tudatlanság szépen terjed hazánkban. A bor egy védett téma lett, egy érzékeny téma, mert nem szakmai szeretetből, hanem befektetési szempontból tűnt érdekesnek. Bortahók jöttek létre "gyártói" és fogyasztói oldalon is. Bortahóság az úr, csak ez persze tiszavirág életű úrtahóság, hiszen jönnek a borok és a borok beszélnek. Nem lehet befogni a szájukat, kiköpik a dugót. Az osztrák borok valóban csodálatosak. Az említett Moric borok megalkotója nemhogy csupán egy zseni, de érdeklődő, szerény tudós ember, aki elkapta a kékfrankos lényegét és olyan szépségű borok születnek így, hogy a magyar bor bizony az asztalra sem kerülhet, mert nem kell senkit bántani. A Moric borok nem csupán a magyar boroknál sokkal elegánsabb, tisztább, hosszabb, hanem úgy egyáltalán a boroknál előrébb tart ár-érték arányban is, de talaj, kitetség, szőlő találkozása sem sok helyen olyan, mint mondjuk St Georgen lejtőin. Velich Olaszrizling-je egyszerűen művészi azzal a káprázatos hordó használattal, ami valódi alkotó eleme ennek a bornak.
Az osztrák borról magyar bortahók helyett, magyar vevők nyilatkoznak az üzletemben és sok sugárzó és meglepett arc erősíti az osztrák bor diadalát. Egyébként nem mintha kedvelném az osztrákokat, de még a végén megszeretem Őket. Aki öszinte terméket produkál, az akár jó is lehet ugye. Muszáj itt állandóan hazudni, húsról, tejről, kenyérről, ételkészítésről, borról. Borzasztó bortahók kerüljék köreinket.


cser11, 2011-03-22 14:33:17

A tematikus kóstolóitokra én is nagyon szívesen felautóznék Pestre, ha tudnám, hogy mikor vannak, és persze ha bejuthatnék.


Szólj hozzá Te is!

Hozzászólás előtt be kell jelentkezned!