Testalonga

Épp tíz éve, hogy Craig Hawkins hazatért Dél-Afrika Swartland régiójába és megalapította saját borászatát, ezzel útjára indítva napjaink egyik legfényesebb "boros üstökösét". Craig utazása közben dolgozott az észak-olasz Friuliban, Franciaországban, Spanyolországban, Portugáliában és Ausztriában, olyan nagy nevű termelőinél tanulta a szakmát, mint Ogier, Niepoort, Roc d'Anglade, Domaine Matassa, vagy éppen Zind-Humbrecht.

Saját elmondása szerint Friuli tradicionális, természetes borai és a Matassánál látottak voltak rá a legnagyobb hatással, nem is volt kérdés, hogy maga is ebbe az irányba, vagyis a minél kevesebb beavatkozással készülő, természetes borok irányába indul el. Külön érdekesség, hogy ausztriai munkája során többször Magyarországra látogatott és beleszeretett Somlóba, különösen a Hárslevelűbe, melyet aztán magával is vitt Dél-Afrikába.

Egy olyan országban, ahol a természetes borok mozgalma még nagyon gyerekcipőben jár, Craig radikálisan a biodinamika elvei szerint készülő borai hamar kiütötték a biztosítékot. A nemzetközi boros világ, különösen Anglia és Skandinávia sommelier-közössége viszont pajzsra emelte Craig-et és azonnal a „Natural Wine” elitjébe repítette a Testalonga borokat.   

 „The Rebel of Swartland” írta róla Jancis Robinson és valóban, a Testalonga borok úgy képviselik a borok legmagasabb szintjét, hogy szinte mindentől különböznek, amit eddig kóstoltál!


Craig jelenleg 11 hektárnyi szőlőterületet művel Cape Town-tól 40 mérföldre északra, a Paardeberg hegy északi gránitos lejtőin. 2016-ban a régió északi részén építette fel saját pincészetét és vásárolt további szőlőültetvényeket, ahol Maccabeu, Vermentino és Hárslevelű szőlőt ültetett. 


A borászat a nevét egy szicíliai törvényenkívüliről kapta, innen a két sorozat neve is, Baby Bandito és El Bandito. 



Testalonga Baby Bandito Follow Your Dream 2016

<b>Notice</b>: Undefined index: reviews in <b>/home/dropshop/public_html/catalog/view/theme/dropshop/template/product/manufacturer_info.tpl</b> on line <b>82</b>

A Baby Bandito sorozat a Testalonga "birtokbor" válogatása. A címkén szereplő, a kislányt ábrázoló fotót Craig testvére, Mark készítette Vietnamban, a „Follow your Dreams” nevet pedig a híres brit graffiti művésztől,  Banksy-től kölcsönözte.   A Follow Your Dreams 100% Carignan s..

6 990 Ft

Testalonga El Bandito Cortez 2016

<b>Notice</b>: Undefined index: reviews in <b>/home/dropshop/public_html/catalog/view/theme/dropshop/template/product/manufacturer_info.tpl</b> on line <b>82</b>

Az El Bandito sorozat a pincészet válogatott tételeit tartalmazza, melyek közül talán a Cortez a legismertebb, legkedveltebb. Ennek a bornak évente változik a címkéje annak érdekében, hogy a legjobban megfeleljen az érzésnek, amelyet Craig szerint a bor kínál. A 2016-os címkét Doreen Pfeiffer k..

13 900 Ft

Testalonga King of Grapes 2015

<b>Notice</b>: Undefined index: reviews in <b>/home/dropshop/public_html/catalog/view/theme/dropshop/template/product/manufacturer_info.tpl</b> on line <b>82</b>

Franciaország Languedoc-i munkássága során, Remy Pedreino mondta Craignak, hogy a Grenache a szőlők királya, innen kapta a nevet ez a csodálatos bor. A szőlő a Malmesbury városka melletti biodinamikus területekről érkezett. Kézzel szüretelt és válogatott Grenache. Az erjesztés 8 napig héjon 1500 ..

13 900 Ft

Testalonga Mangaliza 2016

<b>Notice</b>: Undefined index: reviews in <b>/home/dropshop/public_html/catalog/view/theme/dropshop/template/product/manufacturer_info.tpl</b> on line <b>82</b>

Dél Afrikai Hárslevelű! Az egyetlen Hárslevelű ültetvény Swartland régióban. 1973-ban telepített szőlőt teljes mértékben a biodinamika elve alapján gondozzák. A fürtöket kézzel szüretelték és a gondos válogatás után spontán erjesztették héjon. Az érlelés nagy francia tölgyfahordóban 10 hónapig ..

13 900 Ft

Tételek: 1 - 4 / 4 (1 oldal)